Hírek

A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia 2015 évén dolgozik és 2016-ra tervez.

2015. február 02. 22:02
 

Az Akadémia keretei között ma már több, mint 600 gyermek sportol rendszeresen.

Ezek a lányok és fiúk 8 versenyző korosztályban 23 csapattal vágtak neki a bajnokságoknak.

 

Az év során havonta átlagban 50 mérkőzésen és tornán méretettek meg a fiatalok és nemzetközi versenyekre is eljuthattak (Ausztriába, Szerbiába, Szlovákiába, Romániába, stb.), ahol szép sikereket értek el.

A korosztályos válogatottakban is szép számmal képviselték az Akadémiát sportolóink.

A legkiemelkedőbb teljesítmények díjazásban részesültek.

Országos döntő helyszíne is volt Kecskemét immár hagyományt teremtve a serdülő korcsoportban.

A nyári táborok idén is nagy népszerűségnek örvendtek. 4 turnusban 180 jelentkező pattogtatta a labdát a Messzi István Sportcsarnokban és emellett 2 csapat is eljutott szakmai edzőtáborokba.

Az élsport mellett lehetőség nyílt a tömegsportra is és az iskolákban 14 előkészítő csoportban ismerkedhetnek a legkisebbek az alapokkal, a játék örömével.

Az Akadémián sportoló gyerekek testileg és szellemileg is előreléptek, hiszen a kosárlabda sportág széleskörű kompetenciákat fejleszt.

Az önkormányzati és szponzorációs támogatási keretből minőségi sportfelszerelésekhez, sporteszközökhöz jutottak a fiatalok, csökkentek a tagdíjak, a családok terhei.

A sportfejlesztési pályázat keretéből Az Akadémia tárgyi eszköz beruházásai során 6 iskola tornacsarnokának és öltözőinek felújítására került sor. Ezzel megvalósultak a minőségi edzésfeltételek illetve széleskörben a kecskeméti diákok testnevelési, sportolási körülményei is javultak.

" Büszke vagyok az eddig elért eredményeinkre. Köszönettel tartozom minden kollégám munkájáért ebben az évben. Ám évvégén az értékelés mellett már a jövőbe tekintünk és dolgozunk. A régi uszoda sportkomplexummá alakításához, a szabadidő központba tervezett kültéri pályához és a jövő évi működési tervekhez a pályázatunk 300 milliós TAO keretét decemberben feltöltöttük. Sikerült országos szinten támogatókat magunk mellé állítani, így a kecskeméti cégekre keretünk 25 %-ban támaszkodtunk. Ezen az úton haladunk tovább a beruházásiank és terveink stabilitása érdekében, hiszen a 2015-ös páláyzat 500 milliós nagysegrendű. Fontosnak tartom tehát a továbbiakban is, hogy ne csak városi, hanem országos integrációban gondolkodjunk. 2014 végén tehát nem lezárunk, hanem tovább építkezünk.

Egészségben, szeretetben és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!" - Ivkovicné Béres Tímea

Köszönettel és üdvözlettel:

Ivkovicné Béres Tímea